A vállalkozás nem fogyasztó!

Tisztelt Fogyasztó védelem! Segítségre lenne szükségem a következő problémám megoldásában:

Tegnap vásároltam az egyik budapesti üzletben egy morzsaporszívót. A hazaszállítás után azonnal is kipróbáltam és sajnos nem működött.  Ezzel a lendülettel vissza is vittem az üzletbe és kértem az áru cseréjét. Az üzlet megtagadta a cserét, mindenféle törvényre hivatkozva.Többek között az egyik elutasítási ok az volt, kértem számlát kértem céges adószámmal. Sőt még garancia sem illet meg. Szerintem ez  helytelen eljárás. Mit tehetek? Kesi

A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete tanácsa:

Kedves Kesi!

A fogyasztóvédelmi jogszabályok kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárlókra vonatkoznak. Tehát, ha Ön vállalkozás (cég) nevére kért számlát, akkor már nem minősül fogyasztónak. A Polgári Törvénykönyv a fogyasztó fogalmát pontosan definiálja, így ezt kell alapul venni. A vállalkozás nem fogyasztó.
A leírtak alapján azt feltételezzük, hogy a 3 munkanapon belüli csereigényével szeretett volna élni. Az Ön által történt vásárlás esetében nem érvényesíthetők a fogyasztókra vonatkozó szabályok, mivel a vásárlás adószámmal rendelkező vállalkozás részére történt. Mindezek miatt az eladó vállalkozás abból a szempontból helyesen járt el, hogy nem adott azonnali csereeszközt, és arra is felhívta a figyelmet, hogy kötelező jótállás sem vonatkozik az így vásárolt termékre. Azonban fontos tudni, hogy vállalkozások közötti vásárlás esetén is van kellékszavatosság ( Ez 1 év és ha a hiba okára nézve kétely merül fel az eladóban, a bizonyítási teher a vevőn van).

Kellékszavatossági igényét a Polgári Törvénykönyvben előírtak szerint érvényesítheti.

Abban az esetben, ha az üzlet kellékszavatossági igényét elutasítja, úgy követelését bíróságon, peres eljárás keretében érvényesítheti.

Bízunk benne, hogy segíthettünk!

Üdvözlettel: FOME

Hozzászólok