Viszlát tetkó! Helló heg!:(

A tetoválás kultúrtörténete jó messze (egészen az 5300 éves Ötziig nyúlik vissza), és igen változatos képet mutat. Hol beavatási szertartások emlékét őrizte, hol a nemességet jelentette, hol betegségek ellen védett, hol bűnözők vagy rabszolgák megjelölésére szolgált. Hol színes volt, hol egyszínű, hol csak egy kis eldugott jel, hol az egész testet vagy akár az arcot is befedő. Mára az európai kultúrában is annyira elfogadott lett, hogy tulajdonképpen bármilyen korú és társadalmi státuszú embernél találkozhatunk vele. Legalább is egy ideig, mert van, akinél egy-egy ábra örökre szól, de az sem ritka, hogy valaki egy idő után inkább már nem szeretné viselni, mert megunta vagy mert elrontották. Ilyenkor jönnek az olyan kicsit kényszeredett buheramegoldások, mint az egyik egykori szépségkirálynő új pasija miatt a derekán Sebestyénből Szabi meg énre updatelt ábra, vagy a teljes eltávolítás. Utóbbi drága is, fájdalmas is, hosszadalmas is – és néha sikertelen is sajnos.

Tisztelt Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete!

 

Szeretnék Önöktől segítséget és tanácsot kérni, melyik hivatalhoz tudnék fordulni ügyemmel?

A történetemhez hozzátartoznak az előzmények. 2020 augusztusában kezdtem a lézeres tetoválás eltávolítás kezeléseim sorozatát Szegeden a Wwitch Tattoo Studio nál  (  https://g.co/kgs/kxb6dd ). Az ott dolgozók tájékoztatása szerint, havonta lehetséges és szükséges egy ilyen kezelésen átesni, így én ezt betartva már 7 alkalommal vettem rész Q-kapcsolt Yag lézeres kezelésen. A legelső beavatkozást megelőzően kaptam egy általános tájékoztatást és az utóápolásra vonatkozó tudnivalókat, többek között a következőt. Az eljárást követő 7 napon keresztül rendszeresen kenjem a tetoválást Dermazin géllel és fóliával fedjem le majd ezt cseréljem naponta többször, hasonlóan mint, amikor az ember friss tetoválást kezel.(!)

2021 április 09.-én a stúdióba való érkezésemkor adták tudomásomra, hogy, aki eddig kezelt, nincs jelen, ezért egy kolleginája fog ma ellátni. Meglepetésben nem szűkölködtek, hisz érkezett egy nagyon modern Picosure nevű lézergépük, amit a régi  gép árán aznap ki is próbálhatok. Ez egy hatásfokában jobb minőségű gép, mint amivel addig találkoztam rendszeresen, sokat olvastam utána, ismertem mikben különböznek, itt szeretném  megragadni az egyik legnagyobb különbséget a két műszer között, a PicoSure fájdalommentesebb és minimálisan roncsolja a szövetet, tehát úgymond garantált a hegmentes gyors gyógyulás. A hölgyemény neki is látott az új géppel a tetoválásomnak. Amit nagyon furcsálltam, hogy nagyon égetett és borzasztóan fájt az eddigiekhez képest, szerencsémre a gép a tetoválásom egynegyedénél – a hölgy elmondása szerint – túlmelegedett, ennek következtében kikapcsolt és nem lehetett újraindítani. A hátramaradt részt a régi géppel fejezte be, majd fóliát ragasztott a felületre és minden ment ahogy addig is. Hazaérésemkor konstatáltam, hogy jócskán megégett a bőröm, jobban mint addig bármikor.

Ezt követően minden ápolási útmutatás betartása ellenére, rosszabbodott az állapotom ezzel arányos mértékben növekedett a gyanúm.

Április 19.-én 10 nappal a kezelés után még mindig csak rosszabb és fájdalmasabb volt a sebem, mint kellett volna, ezért hosszabb internetes kutatás után, felkerestem egy miskolci Picosure specialistát, akinek elmeséltem történetem és elküldtem egy friss képet, hogy néz ki jelenállapotban a megégett rész. Ekkor szembesültem azzal, hogy helytelenül utóápoltam 8 hónapon át minden alkalommal a bőrömet, mivel egy lézeres eljárás után tilos fóliázni egy ilyen “égési sérülést” jól szellőző gézlap javallt rá. A specialista mindemellett biztosított arról, hogy nincs olyan PicoSure gép, ami ilyen égési sérülést okozna, kizártnak találja, hogy én azzal lettem kezelve, hogy méginkább borzolja a kedélyeim, kedvesen megjegyezte, hogy 7 Q-kapcsolt Yag  lézer kezelés után sem így kéne kinéznie a tetoválásomnak, ahogy. A telefonos konzultációt követően még aznap felkerestem egy szegedi kozmetikust, akinek vélhetően nagyobb tapasztalata van lézerezés terén. A szalonjába megérkezve, neki is röviden összefoglaltam a történteket, majd szemügyre vette a megkopott tetoválást. Hasonlóan a specialistához állást foglalt és óvaintett, hogy a jövőben a fent említett stúdióba visszatérjek. Április 20.-án az első utam a plasztikai ambulanciára vezetett. Orvos által alátámasztott, gyanúmat igazoló ambuláns kezelőlappal fordultam volna a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályához, ahol telefonon megkaptam a nem-várt választ, ügyem nem az ő hatáskörük, majd készséggel átirányítottak az ÁNTSZ Népegészségügyi Osztályára, ahol ismét megrekedt ügyintézésem, telefonon az előbb említett indokot ismételve, visszairányítottak a Fogyasztóvédelemhez.

Jelenleg az ügyemmel senki sem foglalkozik, ping-pong labdaként szorultam be két hivatal közé és nem tudom kihez forduljak. Polgári kötelességemnek érzem ezt hivatalos szerveknél jelezni, hogy másnak ne okozhassanak egészségkárosodást, nekem ugyanis egy 5 cm hosszú heg lesz jól látható helyen a testemen. Tisztelettel, …

A Panaszakadémia tanácsa:

Kedves Panaszos!

 

Válaszunk röviden: Ne add fel, több lehetőséged is van igényérvényesítésre! Több hatóságnak is van hatásköre eljárni a panaszod meghatározott részére.

 

A panaszodban leírt hatóságoknak az ügyedre vonatkozóan van hatáskörük eljárni, azonban nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a panaszod bizonyos szegmenseit tudják csak kivizsgálni, így lényeges, hogy pontosan mire hivatkozva kéred az eljárásukat.

Persze teljesen megértjük csalódottságodat, hiszen fogyasztóként nagyon nehéz pontosan azonosítani azt, hogy milyen „hívó szavakat” kell használni ahhoz, hogy az adott hatóság hatáskör hiányában ne utasítsa el a kérelmet. Bízunk ebben, hogy ezekben tudunk segíteni neked.

 

A 2009.évi LXXVI. törvény alapján a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatra hivatkozva a Kormányhivatalban működő Fogyasztóvédelmi Hatóságnak van hatásköre eljárni. Álláspontunk szerint, amikor a szalonban arról tájékoztattak téged, hogy a frissen kezelt bőrödet le kell fóliázni, akkor feltehetően megtévesztő tájékoztatást adtak neked. De a Fogyasztóvédelmi Hatóságnak arra nincs hatásköre megvizsgálni, hogy a szakma szabályainak megfelelő gondossággal járt-e el a szolgáltató, az ügyedben csak a megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat meglétét tudja vizsgálni.

 

Továbbá az ÁNTSZ-nek is van hatásköre az ügyedet érintően. Azonban az ÁNTSZ sem tudja azt vizsgálni, hogy a szakmai szabályainak megfelelően kezelt-e a szolgáltató, azt azonban tudja ellenőrizni, hogy a keletkező veszélyes hulladékot megfelelően kezeli-e, illetve mivel vér és különböző nedvekkel bánnak a szalonban, a higiéniás feltételeket betartja-e.

Tehát, ha mindenképpen hatósági eljárást szeretnél kezdeményezni, akkor a fent megjelölt hatóságoknál újra bejelentéssel élhetsz, javasoljuk, hogy tanácsunkban megfogalmazott szegmenseket panaszold, hogy a hatóságnak legyen hatásköre eljárni.

 

Bár leveledben úgy olvassuk, hogy leginkább hatósági eljárást szeretnél kezdeményezni, de felhívjuk figyelmed, hogy hibás teljesítés miatt kellékszavatossági, illetve kártérítés igényt is érvényesíthetsz a szolgáltatóval szemben a Polgári Törvény alapján.

 

Bízunk benne, hogy segítségedre lehettünk.

 

 

Üdvözlettel:

a Panaszakadémia csapata

Hozzászólok