Azonban ki dönti el ezeket?

A kellékszavatossági (vagy garanciálisnak csúfolt) jogok a Ptk. 6:159.§ és a 373/2021. Kormányrendelet alapján a fogyasztót akként illeti meg, hogy elsősorban választhat kijavítás és kicserélés között, majd második lépcsőben elállás, árleszállítás között. Mindazonáltal ez nem ér véget, ugyanis eddig olvasva a vásárlók joggal mondhatnák azt, hogy hát akkor ők ki, hogy mit szeretnének. De a fenti jogszabályok azzal a szófordulattal élnek, hogy: „Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott
érdeksérelmet;”

Tehát, ez azt jelenti, hogy amikor a fogyasztó megjelöl a jegyzőkönyv felvétele során egy kellékszavatossági igényt, azt a vállalkozás felülírhatja, ha az lehetetlen lenne, vagy másik kellékszavatossági joggal összehasonlítva aránytalan többletköltségeket okoz. De ez nem jelentheti azt, hogy a vállalkozás kibújjon a felelősség alól azzal, hogy törvényileg nem elfogadott opciókat kínál fel a fogyasztóknak (mint például levásárlási opció).

Természetesen, a fogyasztók szempontjából ez nem szokott sose pozitív reakciót kiváltani, ugyanis érhető módon a legegyszerűbb megoldásokat keresnék, ami cserét vagy az elállást jelentik. Azonban ilyenkor nemcsak a vállalkozások szempontját is kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy az Európai Unió szerte is azon dolgoznak a jogalkotók, hogy hogyan lehetne a fogyasztás szintjét környezettudatos módszerekkel szabályozni.