„A webáruház egy életképtelen növényt küldött ki nekem”

Anyukám imádja a virágokat, mindig rengeteg cserepes növény élt velünk. Vette, kapta, szaporította őket, de bármi is volt a csapat gyarapodásának a módja, élénken él bennem az az óvó figyelem, amivel a zöldek felé fordult – ezzel arányos az elképedés is a virágbolt vagy kertészet helyett webshopban rendelt és ki tudja milyen módon kiszállított növény kapcsán. Ez persze teljesen mellékszál, a lényeg, hogy élő növénynél is reklamálhatunk, ha nem megfelelő állapotban kapjuk meg.

Tisztelt Fogyasztóvédők!

Webáruházban rendeltem 1 darab növényt, majd a webáruház egy életképtelen növényt küldött ki nekem. Ezt egyből jeleztem nekik az ügyfélszolgálaton. Hosszas levelezgetés után végül elismerték, és felajánlották, hogy vásároljam le a növény értékét vagy visszautalják a növény árát.  A postaköltségre vonatkozóan (ami a növény árával azonos nagyságrendű volt) azt mondták, hogy ha levásárolom a növény árát akkor az újbóli postaköltséget ők fizetik. De ha visszakérem az életképtelen növény árát akkor az életképtelen növény postaköltségét nem térítik nekem meg.

Két kérdésem van:

  1. Ha bizalomvesztés miatt nem vásárolom le a növény értékét hanem visszakérem a pénzt akkor a szabályozásnak megfelel-e ha elutasítják a postaköltség megtérítését is?
  2. Ha azt a lehetőséget választom, hogy azonos növényt kérek az eredeti élettelen helyett, amit ők nem tudnak kielégíteni, mert olyen már nincs nekik, én pedig „helyettesítő terméket” (más fajta növény) nem fogadom el ebben az esetben jogszabályoknak megfelel-e ha a vételár visszautalása mellett  elutasítják a postaköltség megtérítését?

Ha valamelyik esetben jogszabályt sértenek kérem írják mely jogszabály mely részére tudok az eladóval folytatott kommunikáció során hivatkozni.

Segítségüket előre is köszönöm!

Tisztelettel: 

A Panaszakadémia tanácsa:

Kedves Panaszos!

Válaszunk röviden: A növényvásárlásra vonatkozóan is élhet a fogyasztó kellékszavatossági igényével. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a növénnyel kapcsolatban minőségi kifogásod van -mint írod az életképtelen -, akkor a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) alapján első lépésben kérheted a cseréjét (itt a javítás nem életszerű), ha ez nem lehetséges, a vételár leszállítást (ha életképtelen, akkor ez sem életszerű), vagy a vételár visszafizetését.

1.Úgy látjuk, hogy felajánlotta a vállalkozás a vételár levásárlásának lehetőségét, fontos tudni, hogy a jogszabály ezt nem említi kellékszavatossági igényként, így ennek elfogadására nem is vagy köteles. Amennyiben a számodra megfelelő a levásárlás, akkor természetesen megegyezhettek ebben. Mivel a levásárlást, mint jogot, nem szabályozza a jogszabály, így a lebonyolításának a szabályait sem határozza meg, a felek ebben szabadon egyezkedhetnek.

Tehát levásárlás elfogadására nem vagy köteles, és a vállalkozás is a levásárlás mellett a vételár visszafizetést is felajánlotta, ha jól látjuk a csere (kicserélés egy ugyanolyan csak életképes növényre) nem is merült fel, mert nincs ugyanolyan növényük.

A jogszabály (Ptk. 6:166. §.) úgy rendelkezik, hogy a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a kötelezettet (vállalkozást) terhelik, így a szállítási, postázási költség is.

2. A vételár visszafizetése esetén is ugyanaz a szabály irányadó a postaköltséget illetően, a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a kötelezettet (vállalkozást) terhelik, így a szállítási, postázási költség is.

A fent megjelölt szabályokra tudsz hivatkozni, bízunk benne, hogy az ügy megoldódik. Ha mégsem, akkor amennyiben magyar vagy más Uniós tagállamban bejegyzett vállalkozásról van szó Békéltető Testületi eljárást tudsz kezdeményezni.

Üdvözlettel:

a Panaszakadémia csapata

Fejlemény:

Kedves Fogyasztóvédők!

A lenti állásfoglalásotok segítségével megírt levelemnek sikerült a vállalkozást gyorsan jobb belátásra téríteni, és jelezték, hogy hajlandóak a növény vételárát és a postaköltséget is visszautalni nekem.

Köszönöm szépen a segítséget!

Hozzászólok