Elállás lépésről-lépésre

Az internetes vásárlásnak az egyik fontos pontja a fogyasztót megillető elállás joga. Ez a jog segíti a fogyasztót, mivel csak a kereskedő által leírt információk és fotók alapján tudott a vásárlásra vonatkozóan döntést hozni, ezért megrendelést követően meggondolhatja magát. Bár népszerű vásárlási forma, és lassan már nem is újdonság így termékhez jutni, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy az elállás lépései kapcsán több kérdés, bizonytalanság merül fel. Ebben igyekszünk kisokosunkban segítséget nyújtani.

Fontos hangsúlyozni, hogy az elállási nyilatkozatban nem kell indokolni, hogy miért gondoltuk meg magunkat. Továbbá az elállási jog csak a fogyasztókat (természetes személy, aki nem az üzleti, gazdasági tevékenységi körében vásárol) illeti meg.

A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete tanácsa:

Az elállás lépései:

  1. A csomag átvételétől számított 14 naptári napon belül jelezhetjük elállási szándékunkat az eladó vállalkozás felé. Javasoljuk, hogy írásban (pl. e-mail) , később is bizonyítható formában jelezzük nyilatkozatunkat a vállalkozásnak, ugyanis a jogszabály alapján, ha ebből kifolyólag jogvitánk keletkezik, a fogyasztónak kell bizonyítania azt, hogy határidőben gyakorolta a jogát. A nyilatkozatunkat egyszerűen, a saját szavainkkal is megfogalmazhatjuk. De amennyiben bizonytalanok vagyunk a megfogalmazásban a 45/2014. Korm. rendelet mellékletében található formanyomtatvány kitöltésével, vagy a vállalkozás által elkészített formanyomtatvány útján is gyakorolhatjuk jogunkat. (Fontos, hogy a megrendelés és a csomag átvétele közötti időben is elállhatunk a vásárlástól. Továbbá ki kell emelnünk, hogy a csomag egyszerű át nem vétele NEM minősül szabályos elállásnak.)
  2. A nyilatkozat megtételéről számított újabb 14 naptári nap áll rendelkezésünkre arra, hogy visszaküldjük a terméket a vállalkozásnak. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi. Főszabály szerint elállás esetén a visszaküldés költsége a fogyasztót terheli, kivéve, ha a vállalkozás ezt kifejezetten magára vállalta. Ha a vállalkozás nem vállalta magára a visszaküldés költségét, akkor semmiképpen se küldjük utánvétesen a küldeményt. 2024. májustól fogyasztókat segítő új szabály, hogy ha a vállalkozás, akitől vásároltunk működtet üzletet, ahol termékeket ad el, akkor oda is visszavihetjük a terméket, amelyre nézve élnénk elállási jogunkkal. Így a visszaküldés szállítási költségeit megspórolhatjuk.
  3. A vállalkozás haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 naptári napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is (tehát pl.: a kiszállítási, csomagolási díjat is).
  4. Amennyiben határidőben éltünk elállási jogunkkal, de a vállalkozás határidőben nem fizette vissza a teljes vételárat, érdemes egy ismétlő írásbeli felszólítást küldeni a vállalkozásnak és véghatáridő tűzni a fizetésre. Ha ez a határidő is eredménytelenül telik el, magyarországi székhelyű vállalkozás esetén, Békéltető Testületi eljárást kezdeményezhetünk, vagy közjegyző előtti fizetési meghagyásos eljárásban követelhetjük a vételár visszafizetését.

Hozzászólok