Ez a világ rendje: nem visszafizetett kölcsön után előbb-utóbb jön a végrehajtás

Az átlagember életében könnyen hozhatja úgy az élet, hogy személyi kölcsönre van szüksége. Nem árt azonban nagyon óvatosnak lenni az ilyen típusú anyagi segítség igénybevételével, és csak alapos tájékozódás és mérlegelés után, jól átgondolt döntésként belemenni! Nem is csak a sokszor borsos kamatok miatt, hanem, mert a nem visszafizetésének nagyon komoly következményei vannak, amik elől sem az évek, sem a költözés nem menekít.
Üdv!
A nevem: Ferdinánd. Tanácsot szeretnék kérni, az ellenem folyó végrehajtással kapcsolatban. Rögtön hozzáteszem, hogy már szinte az összes tartozást kifizettem, így az is érdekelne,hogy utólag lehet-e „reklamálni” ?
Röviden, 2006 ban 170 ezer forint személyi kölcsönt vettem fel egy banktól, amit nem fizettem vissza. 2016 ban egy közjegyző fizetési felszólítást küldött a hivatalosan bejelentett lakcímemre-ahol már akkor nem laktam, és mivel kézbesítettnek minősült, 2018 ban jogerőre emelkedett a végrehajtás. 2021 novemberében ,/ Ekkor már több éve ott is laktam ahova hivatalosan be voltam jelentve/ ,minden előzetes tajékoztatás nélkül egy szegedi végrehajtó elkezdte letiltani a fizetésem 33% -át. Tudniuk kell,hogy 2012 óta -folyamatos bejelentett munkaviszonnyal rendelkezem.
A kérdésem a következő lenne:
– Helyesen járt-e el a végrehajtó azzal,hogy nem vette fel a kapcsolatot velem a letiltás megkezdése előtt?
– És hogy jogos-e hogy nekem a jogerőre emelkedéstől 2018, a letiltás elkezdéséig 2022 felahalmozott kamatokat is kell fizetnem, hol ott simán végre hajtást kezdeményezhettek volna ellen már 2018 ban is. A tőke tartozásom, : 170 ezer forint és közel 800 ezer forintot kell vissza fizetnem,.. Válaszukat előre is köszönöm..
Ferdinánd
A Panaszakadémia tanácsa:
Kedves Ferdinánd!
Válaszunk röviden: A tartozás megfizetése a tartozás elismerése tekintetében úgynevezett ráutaló magatartás, így a követelés, illetőleg annak valamely része sikeres vitatásának az esélye minimális.
A 2006. évben felvett 170.000.- Ft tőkeösszegű személyi kölcsönöd tehát a késedelmes fizetés miatti szerződésszegés miatt került végrehajtási eljárás alá, amelyből eredő fizetési meghagyás kézbesítési vélelem útján emelkedett jogerőre 2018-ban. Ez eddig jogilag logikusnak tűnik, hiszen ha valóban a nyilvántartott lakcímedre került kézbesítésre, úgy utólag sem lehet a kézbesítési vélelem megtámadására apellálni. 4 évvel később, tehát a pénzkövetelés 5 éves elévülési idején belül került a már késedelmi kamatokkal terhelt összeg munkáltatói letiltással végrehajtásra.
A munkáltatói letiltás kapcsán az sejthető, hogy a jogerő utáni időszakban a Végrehajtási Törvényben irányadó fokozatosság elvét betartva, a végrehajtó mindenekelőtt az enyhébb végrehajtási eszközök útján próbálta az igényt érvényesíteni, így például pénzbetétek pénzintézeti zárolása/inkasszálása, ingó tárgyak lefoglalása, és mivel ezek valószínűleg nem vezettek eredményre, így jutott el az eljárás addig, hogy végül a munkabér került letiltásra. Nincsen a végrehajtónak tájékoztatási kötelezettsége a letiltás előtt, hiszen előtte az eljárás megindulásáról, majd a jogerőről és persze az azt megelőző fizetési meghagyás benyújtásáról értesítik a kötelezettet.
Fontos tudni, hogy a végrehajtási eljárás megindításának pontos időpontja a teljes időintervallumot tekintve ugyanakkor jelentőséggel bírhat az esetleges elévülési idő megállapítása/vizsgálata kapcsán, mint ahogyan az is, hogy a tőkeösszeg után milyen költségeket és milyen jogcímen számolt a végrehajtó.
Valóban előfordulhat, hogy 2006 óta egy 170.000 Ft összegű tőke 2022-ig több százezer forintos kamatot és egyéb eljárási költséget produkál 16 év alatt.
Nincsen kizárva, hogy utólag polgári peres eljárásban jogcím nélküli túlfizetést bizonyíts, bár a tartozás megfizetése ráutaló magatartás (ahogyan a törvény mondja) a tartozás elismerésére.
Azt javasoljuk, hogy az ügy részleteinek megismerése és a rendelkezésre álló jogi lehetőségek feltárása érdekében keresd fel a Pénzügyi Navigátor Irodahálózat hozzád legközelebb eső irodáját! Az egyes irodák elérhetőségeit és nyitvatartási idejét a következő linkre kattintva megtalálod: http://penzugyifogyaszto.hu/
Bízunk benne, hogy válaszunkkal a segítségedre lehettünk.
Üdvözlettel:
a Panaszakadémia csapata
Ugyebár viszont az nem kérdés, hogy azért húzzák el minél tovább az időt hogy minél több pénzt tudjanak behajtani amiért gyakorlatilag semmit nem tettek, csak az időt húzták. Gyalázatos dolog.