Mekk Elek szerelget, ez rettenetes!

Elvben ez nem eshetne meg, de nem esetleges lelet, rendszeres, kellemetlen eset. Szerel egy mester, de nem teljesen, ellenben elszelel. Gyerekek meg remegve esedeznek: legyen meleg! Ez kegyetlen, restellje e tettet meg feleljen! De nem lehet, mert nem kezeskedett mester eleve. Sad.

Tisztelt Egyesület!


Egyenlőre még csak érdeklődöm, remélem meg tudok egyezni a szerelővel, de addig is felteszem a kérdést, hogy tisztán lássak, lehet-e tenni valamit ezügyben.

2018 novemberében beüzemelte a kazánunkat, de mivel nem értett hozzá kellőképpen és már későre járt az idő, azt mondta, majd visszajön befejezni. Sajnos ez elmaradt. Hiába hívtam, üzenetet írtam neki mindig csak ígérgetett, hogy kedden, szerdán ó mégsem tud jönni stb. Ezt egy hónap leforgása alatt többször is eljátszottuk. Felvette a bekötési díjat, alá is írta a garancia levelet csak amit kellett volna nem csinálta meg, meg nem is töltötte ki a papíron sem, amit kellett volna.

Különböző bajok jöttek is elő, mínuszban nem volt meleg víz, fűtés három kiskorú gyermekkel, csak nem jött, nem ért ide. Már azon kezdtem gyanakodni, hogy valami el lett rontva és nem is tud mit kezdeni a kazánnal. De mivel ő volt Bács Kiskun megyében egyedüli szervizes, így más szervizes nem jött ki, illetve aki kijott, annak nem fizette ki a forgalmazó a költséget, mert ugye az eredetinek kellett volna jönnie azért a pénzért, amit felvett. Végül a forgalmazó telefonos segítséggel a férjemnek elmagyarázva segített megoldani a problémát.

Aztán rá másfél évre újra elment a melegviz, ismét keresésbe fogtunk, hogy másik szervizest keressünk, mert hogy akinek kellene nem jön ki úgysem. Találtunk is egy másikat, aki eljött és talált egy 50 ezer forintos hibát illetve mondta, hogy akkor megcsinálja rendesen a beüzemelést, mert ennek a kazánnak nem szabadna puffognia sem. Most úgy állunk, hogy újra ki kellene ennek a szerelőnek fizetni a bekötési díjat plusz az 50 ezres eszköz díjat. Én szívem szerint az előző szervizessel fizettetném ki. Önök szerint van erre valami esélyem hogy elérem, vagy hagyjam és más fogyasztók is hasonlóan járnak a továbbiakban is?

A Panaszakadémia tanácsa:

Kedves Panaszos!

 

 

Válaszunk röviden: Kárigényt érvényesíthettél volna a vállalkozással szemben 2 éves határidőn belül, de mostanra ez az igény már elévült.

 

Noha, jelen helyzetedet megoldását elősegíteni már nem tudjuk, de annak érdekében, hogy a későbbiekben egy hasonló helyzetben tudd, mit tegyél, a következőket észben tartását javasoljuk:

Az üzembe helyezés vonatkozásában az azt elvégző vállalkozót a hibás teljesítésért kellékszavatosság terheli, melyet a Polgári Törvénykönyv rögzít. A kellékszavatosságról tudni kell, hogy 2 éves határidőn belül érvényesíthető, és elsősorban javítást, cserét, vagy ha ezek egyike sem lehetséges, akkor a pénzének visszafizetését kérheti a fogyasztó. Ez alapján tehát a kazán beüzemelésétől számított 2 éven belül kellékszavatossági igénnyel élhettél volna a vállalkozóval szemben, de esetedben nem erről kérdeztél, hanem arról, hogy a hibás üzembe helyezés következtében felmerülő kár megtérítését követelheted-e. Ezért is indítottunk a kellékszavatossággal, hiszen a hibás teljesítéshez kapcsolódik a kárigény, amiről a Polgári Törvénykönyv a következőképpen szól:

 

6:174. § [Kártérítés kellékhibás teljesítés esetén]

(1) A kötelezett köteles megtéríteni a jogosultnak a hibás teljesítésből eredő kárát, kivéve, ha a hibás teljesítést kimenti.

(2) A hibás teljesítéssel a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett károk megtérítését a jogosult akkor követelheti, ha kijavításnak vagy kicserélésnek nincs helye, vagy ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. E kártérítési igény a kellékszavatossági jogok érvényesítésére meghatározott határidőn belül évül el. A jogosult kártérítési igényét az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kártérítési igény elévült.

 

Tehát, követelhetted volna a hibás üzembe helyezés következtében előálló kár megtérítését, ha a vállalkozás a kellékszavatossági kötelezettségen nem tett, vagy nem tudott eleget tenni, de akár akkor is, ha a javításhoz/cseréhez fűződő érdeked időközben megszűnt. És, hogy miért beszélünk erről feltételes múltban? Annak a fent idézett törvényszöveg alábbi rendelkezése az oka:

„E kártérítési igény a kellékszavatossági jogok érvényesítésére meghatározott határidőn belül évül el.”

 

Ez azt jelenti, hogy a hibás teljesítésből eredő kárigényedet a vállalkozóval szemben a kellékszavatossági időn belül érvényesítheted. Mivel ez az üzembe helyezéstől számított 2 évet jelent, ezért esetedben az kárigény már elévült, mivel a 2 év már eltelt, elévült követelést bírósági úton érvényesíteni pedig nem lehet.

Érdemes tehát mindig körültekintőnek lenni, a határidőknek kiemelt figyelmet szentelni, mert igen sok esetben ez dönti el az ügy kimenetelét.

 

Bízunk benne, hogy válaszunkkal a segítségedre lehettünk.

 

 

Üdvözlettel:

a Panaszakadémia csapata

Hozzászólok