Mi az? Négy kereke van, de nem visz haza – A használt autók vásárlásának rejtélyei- 2. rész Vásárlás előtti teendők

1. Szerelővel megnézetni az autót

Erre a jogalapot a Polgári Törvénykönyv adja, ami kimondja, hogy a vevő késedelem nélkül köteles megvizsgálnia, hogy a szolgáltatás megfelelő és az ebből eredő költségeket a vevő terhelik. Természetesen nem élünk a Holdon, tudjuk, hogy a kereskedők szája azonnal lekonyul, mikor az ilyen célú vizsgálódásainkat jelentenénk be, ezért sokszor megtagadják ezt a lehetőséget. Ezért kell feltenni a kérdést: valóban akarunk egy olyantól autót vásárolni, aki rejteget előlünk
valamit? Inkább érdemes egy szakembert hívni és kifizetni, és esetleg a tanácsára nem megvenni az aztót, minthogy több százezer vagy millió forintot kiadni egy könyvelhető rémálomra. Fontos kiemelni, hogy vásárlás előtt nézettessük meg egy szakemberrel az autót! Így már vásárlás előtt kiderülhetnek olyan hibák, ami miatt úgy döntünk, hogy nem vesszük meg az autót. Ha vásárlás után vizsgáltatjuk át az autót, akkor már a vásárlás döntése után vagyunk.

2. Pontosan milyen állapotban van az autó?
„Alig használt német nyugdíjas orvos házaspár a tulaj, 10 éve a garázsban tartott kocsi.”
Minden hirdetés rákfenéje, hogy használt az autó, de eskü működik, sőt, ugyanolyan, mint az eredeti. Ebben az esetben érdemes mégiscsak rákérdezni, hogy pontosan milyen elavultsági állapotban van az autó, illetve, hogy ez az állapot kerüljön be a szerződésben, hogy milyen állapotért vállal felelősséget a kereskedő.

3. Merjünk segítséget kérni!
Gyakori tapasztalat, hogy az emberek már akkor keresnek fel minket miután már megtörtént a baj, pedig a fogyasztóvédelemnek az egyik legfontosabb eszköze a megelőzés. Használ autó vásárlás előtt minden körülményt érdemes mérlegelni, és nem impulzusból vásárolni, hiszen drága mulatság. Ahogy vásárlás előtt megnézetjük egy szerelővel, aki ért azt autókhoz, jogilag is érdemes tájékozódni meg az ügylet megkötése előtt. Mindezek segítségével minimalizálhatjuk a vásárlás kockázatait.

Hozzászólok