Na, most akkor tisztázzuk, hogy mit jelent az elévült követelés!

Az Intrum Zrt. (tavaly októberig Intrum Justitia) Európa és Magyarország vezető követeléskezelő cége, 25 országban vannak jelen, évente 80 000 cégnek dolgoznak, szóval nem kispályások. Senki nem szeret levelet kapni tőlük. Ezt legjobban úgy lehet megelőzni, ha az ember nem hagy maga után kifizetetlen számlákat, de ha már kapcoslatba kerültünk velük, akkor bizony nem úszunk meg egy macerás ügyintézést akkor sem, ha a követelés szerintünk alaptalan vagy már elévült. Az Intrum ugyanis nem hagyja félbe az ügyet, hiszen ezért fizetik. Mit tegyünk ilyen esetben, főleg, ha úgy gondoljuk, elévült az ügy? Először is tájékozódjunk, és tudjuk meg, hogy mi, az Intrum és a jogszabályok is ugyanazt értjük-e elévülés alatt.

Üdvözlettem! Érdeklődni szeretnék, mert nem boldogulok az Intrum zrt-vel. Az a gondom, hogy 2012-es internet szolgáltatás árát akarják behejtani. Az a felháborító, hogy szerintünk ez már egy elévült követelés. Az unokabátyám nevén van, de kamionozik és én inztézek mindent. Küldtem mailban az Intrumnak meghatalmazást ennek ellenére nem hajlandók e-mailban értekezni. A postára én sem tudok elmenni, mert nincs annyi időm rá. Egy postai sorbanállás nálunk 1-1,5 óra. Már többször írtam nekik, de mindig újrakezdik az egészet. Küldjek újra és újra egy azonosítást nekik. Most is kaptam levelet, de vissza fog menni. A számlával kapcsolatban: 2012 októberi számla. Az első értesítést 5 év múlva kapta. Viszont tudomásom szerint ennek 1 év az elévülési ideje. Viszont egy éven belül semmi értesítést nem tudnak felmutatni. Ami még problémás számomra, hogy egy számunkra teljesen ismeretlen cég követeléseként kezdték a pénz behajtását és nem akarták megmondani milyen követelés a tényleges követelés. Egy behajtó cégtől vették át a követelést. Végül kiderült, hogy ez egy internet számla, aminek a befizetési bizonylata nincs meg már nekünk, mert már rég lejárt nem csak az egy év, hanem már az öt év is. Az unokabátyám állandó lakcíme 2016-tól hozzám van bejelentve, de erre egyetlen értesítés nem érkezett az Intrum 2020. Októberi értesítéséig. A számla nem nagy összeg, mert 13000ft, de jogtalan követelést nem kívánunk kifizetni. Sajnos az Intrum már próbálkozott nálam hasonlóan jogtalan követeléssel, de annak még 10 év után is megvolt a bizonyítéka. Kérem segitségüket. …

A Panaszakadémia tanácsa:

Kedves Panaszos!

Válaszunk röviden: Az elévülés ugyan kizárja a követelés bírósági úton történő érvényesíthetőségét, de magát a tartozást nem szünteti meg.

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény a következőket mondja ki:
143. § (2) Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az (1) bekezdés szerinti esetekben a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.
Mivel elmondásod szerint az unokabátyád semmilyen értesítést, felszólítást nem kapott a követelésről annak esedékessé válásától számított egy éven belül, ezért álláspontunk szerint a jogszabály értelmében a követelés valóban elévült. Ez azt jelenti, hogy bírósági, közjegyzői eljárásban a követelés nem érvényesíthető, viszont a tartozás ennek ellenére továbbra is fennáll, az az elévülés hatására tehát nem szűnik meg, így a követeléskezelő/behajtó cég annak megfizetését továbbra is követelheti.

Fontos, hogy a követeléskezelő/behajtó cégeknek végrehajtási joguk nincs, így a fogyasztóval szemben kizárólag a tartozás teljesítésére történő felszólítással élhetnek. Amennyiben viszont közjegyzőtől kapsz fizetési meghagyást és továbbra is úgy gondolod, hogy a tartozás elévült, úgy a kézhezvételtől számított 15 napon belül mindenképpen élj az ellentmondás lehetőségével, hiszen ebben vitathatod a követelést. Ebben írd le az elévülés tényét, mert fentebb már említettük: elévült követelést bírósági, illetve közjegyzői eljárásban érvényesíteni nem lehet.
Ha peres eljárásra kapsz idézést, a bíróság előtt ugyanerre hivatkozhatsz. Fontos, hogy a bíróság hivatalból nem veszi figyelembe az elévülést, ezért arra minden esetben neked kell hivatkoznod, felhívnod rá a figyelmet!
Attól függetlenül viszont, hogy a követelést bírósági, közjegyzői úton az elévülésre tekintettel nem lehet érvényesíteni, a tartozás megfizetését kikényszeríteni, attól a követeléskezelő/behajtó cég időnként felszólíthat az önkéntes fizetésre (anélkül, hogy az zaklatássá válna). Végrehajtás lefolytatására ugyanis csak végrehajtónak van lehetősége és csak jogerős bírósági döntés, vagy közjegyző által kibocsátott és nem vitatott, jogerőre emelkedett fizetési meghagyás alapján.

Végül,akkor is alaptalan a követelés, ha azt nem tudják az unokabátyádhoz kötni, akkor azonban, ha bizonyítható, hogy valóban az ő tartozásáról van szó, az elévülésre hivatkozással megúszhatja a jogerőre emelkedést.

Bízunk benne, hogy válaszunkkal a segítségedre lehettünk.

Üdvözlettel: FOME

Hozzászólások

  1. Károly

    2012-be a CIB bank végrehajtásra adta a jelzáloghitelt,ami a bírósági végrehajónak adtak át, de valamiért felfüggesztésre került. Persze tovább kamatozott és lelkesen küldték a hitelhez tartozó folyószámla kivonatot a rajta lévő aktuális tartozással.Kb.2018-ban a követelésüket eladták az MKK-nak. Ezzel egy időben megszünt a folyószámla elszámolás küldése is. Majd kb.1-1 1/2 év mulva felszólítást kaptam 10.000 ft tartozásról melynek oka nem volt egyértelmű. Később kiderült hogy a bank követelése nem ennyi hanem 60.000 ft, mert valamilyen oknál fogva kitalálták hogy még tartozok a folyószámlához tartozó hitelkerettel és annak kamataival. Én úgy gondolom hogy aut teljes egészében eladták az MKK-nak, mert akkor tovább kellett volna küldeniük a folyószámla kivonatokat. Természetesen vitattam a követelés jogosságát. Erre küldtek egy tartozást elismerő nyilatkozator részletfizetési lehetőséggel, melyet vissza kellett volna küldenem. Mindezek tükrében mikor az MKK jelentkezett a tartozás követelésével, annak jogosságának is ellent mondtam, melyre volt egy jogszabályokat felsoroló levelet, és azon kívül két éve semmit. Úgy érzem a CIB bank eladott egy olyan követelést ami elévült és megpróbáltak vissza rángatni az adósságba. Kilenc éve ki van ürítve a lakás, azótta várom hogy végrehajtsák. A bírósági végrehajtónak átadásáról meg van a levelük. Köszönöm a válaszukat.

  2. Geleta Sándor

    Üdvözletem.2014 ben vettem fel cofidis kölcsönt, 200 000ft ot .nagyrészét nem tudtam kifizetni sajnos.kb2016 óta húzódik, azóta az mkk.egy alvállalkozó cégének 10,365 forint/hó kifizettem vagy200 000 forintot. Tavaly a járvány miatt anyagilag nehézségbe ütköztem s kb3 hónapig nem tudtam fizetni. Utána megint tudtam,de múlt hónapban az mkk. a késedelmem miatt visszavette az ügyet az alvállalkozó cégtől s egy összegben 280 000 forintot követeltek rajtam. Megállapodtam velük a további részletfizetésben, havi 9775ft 30 hónapig. Be tudják hajtani, ha nem fizetem ki? A másik, kb. 2010ben a pannon /most telenor/felmondta a szerződésem mert 30valahányezer forint számla elmaradásom volt. Ebből nem egész 2év alatt 1,200.000ft tartozást csináltak. Végrehajtónál áll az ügy évek óta, a kérdésem, hogy behajthatják e rajtam?

  3. Gojdar Evs

    Náluk nincs elévülés a Bank azt mondja elévült
    Ők még nem
    Semmi hajlandóságot nem mutatnak a segítségedre.neg akkor sem ha féket rendezned.

  4. Domokos Béláné

    2016ban kaptunk a végrehajtótól egy levelet hogy BEHAJTHATATLAN.!
    Árverezték a lakásunkat. Közbe a férjem fizetését tiltották. 15 éve viszi a férjem fizetésének az 50%át a végrehajtó. Tavaj elkezdett egyezkedni az OTP Faktoring velúnk 90%át elengedné. Tavajóta végrehajtó váltás volt amiről nem értesítettek. Most folyamatosan árverezi a házunk. Jött egy levél hogy a 16ba behajthatatlannak ítélt tételt levonja.
    Mit lehet ilyenkor tenni. Mert a régi az a zsebét tömte meg . Alig utalt valamit a tartozásba.

  5. Muszka Zsuzsanna

    Meg szeretném kérdezni, hogy egy 2006-ban történt kis összegű invitel számla tartozás elévültnek tekinthető- e?
    Ugyanis az Intrum Zrt. kb évenként küld fizetési felszólítást. Válaszukat előre is köszönöm!

  6. Nagy Mária

    üdvözletemAzzal a céllal keresem önöket,hogy segítséget kérjek,én ezelött két évvel egy vásárhelyi hölgytöl rendeltem egy rutert,Dömötör Károlyné néven,persze nem használtam,vissza küldtem ,akkor az ügyirat számom83618000222 volt,kifizettem minden csekket az ügyet lezárták,azóta Nagy Mária lettem,és 841020017971 ügyirat számon követelnek 90 ezer ft ot amit nem fogok nekik jogtalanul újra kifizetni,kükdtem fényképet a csekkekről csak nem hagynak békén,kérdezem a pénz meg a befizetett csekkek hol vannak?

  7. Antal Katalin

    Nálunk olyan dolog van hogy 2019-es UPC tartozást követel az Intrum,kèrhetik?

  8. Kotroczó Katalin

    Üdvözlöm. 2014 ben egy T mobilos tartozást 2014 szeptemberétől 120 ezer forintot, havi 12 ezer fizettem ki csekken a behajtó cég felé. Meg is kaptam a papirt. Sajnos költözés során elveszett. Most ugyan azt akarja behajtani rajtam csak 388 ezertőlbeszélünk. Az Intrunm zrt.
    Mi a teendő ilyenkor? Mert amit kigizettem nem vagyok hajlandó kifizetni mégegyszer.

  9. Kovács György

    Üdv!Provident tartozàsról van szó!
    2014óta nem kerestek semmilyen formàban.
    Most megtalàlt egy behajtó cég.
    Hivatkozhatok az elévülésre?
    Annyit îrtam nekik hogy sem az összeggel sem a tartalmàval nem értek egyet.

  10. Nagy Ilona

    Egy végrehajtónak van joga hogy inkasszót tegyen a számlámra? Köszönöm a választ.

    1. Panaszakadémia válasza:

      Kedves Ilona!
      Amennyiben választ szeretnél tőlünk a kérdésedre, kérünk, hogy magánüzenet formájában ismertesd részletesebben is az esetedet!
      Üdvözlettel: a Panaszakadémia csapata

  11. Farkas sandor

    Udvozletem.
    Az intrumtol kaotam egy levelet hogy tarzozasom keletkezett 2000 ben! Most 2022 van..
    En 2000 tol 2021 ig nem tartozkodtam.magyarorszagon egy alkalommal sem!
    2021 juliusaban erkeztem.magyarorszagra vissza .
    A tarzozas amit allitanak egy regi western mobil telefon. Sosem.volt nekem.
    Nagyon szeretnek segitseget kerni hogy most mi legyen.
    Koszonom szepen.
    Esetleg valaki segitene email cimem: sanyif1963@gmail.com

    1. Panaszakadémia válasza:

      Kedves Sándor!
      Kérjük, hogy magánüzenet formájában keress minket a felmerült problémád ismertetésével!
      Üdvözlettel: a Panaszakadémia csapata

  12. Éva Lőrinczné Kocsis

    Üdvözlöm Önöket! A párom 2011.óta az instrumnak befizetett 726.672,- Ft összes tartozásra 1.116.419,- Ft-ot, amit az Ő egyenlegük is mutat (levélben ők küldték meg), és még mindig kérnek részletfizetést. Hogy lehet Őket leállítani? Válaszukat előre is köszönjük.

    1. Panaszakadémia válasza:

      Kedves Éva!

      Eseteddel kérünk, hogy magánüzenet formájában keress minket!

      Üdvözlettel:
      a Panaszakadémia csapata

Hozzászólok