Valami történt a csokis paránnyal

Ételallergiának azt nevezzük, amikor a szervezet védekező rendszere bizonyos élelmiszerekre tévesen úgy reagál, mintha azok károsak lennének, és ellenanyag-termelésbe kezd védekezésül. A tünetek az enyhe kellemetlenségektől az akár életveszélyes állapotig igen széles skálán mozoghatnak, ezért nagyon fontos, hogy minden forgalomba kerülő élelmiszeren fel legyenek tüntetve az allergéneket. Az alábbi esetben szerencsére nem történt komoly baj, de az ijedtség és a nyomozás érthető a család részéről. Az már kevésbé, hogy miért lenne érdeke a gyártónak az összetevők közül törölni a tejport, ha egyébként bennehagyja a parányban? Megpróbálunk utánajárni, de simán elképzelhető, hogy nem a parány volt a ludas.

Tisztelt Egyesület! Tanácsot szeretnék kérni a következő problémával kapcsolatban: Aldiban vásárolt Urbán & Urbán Kft gyártó étcsokoládés parány dobozán téves összetevők voltál feltüntetve. Amit megvettünk, nem tartalmazott tejszármazékot, ezért nyugodt szívvel adtam belőle az ételallergias kislányomnak. Aznap délutánra az egesz teste tele lett kiütéssel. Többször vásárolta a család más tagja ezt a terméket, így a régi dobozra ránéztem ezek után, és azon fel van tüntetve a ‘sovany tejpor’. Elkezdtem kutakodni, és ahogy látom, minden dobozon szerepel a ‘sovany tejpor’. Próbáltam írni a gyártónak, de csak itt Facebook-on sikerült, a weboldaluk nem üzemel, Facebookon nem válaszolnak. Szeretném, ha valamilyen módon felelősségre lehetne vonni őket, hiszen nem arról van szó, hogy pár százalékkal kisebb a kakaótartalom, hanem egy ember egészsége/élete múlhat rajta. Örülök, hogy nem került kórházba, hiszen tudjuk, hogy egy ételallergiának milyen tünetei lehetnek(fulladás), de nem tudom szó nélkül hagyni a dolgot. Várom tanácsát, hálás köszönettel: …

UI.: csatolok a két címkéről képet

A Panaszakadémia tanácsa:

Kedves Panaszos!

 

Válaszunk röviden:

Érdemes a hatóságnál bejelenteni a problémát, hogy minél hamarabb érdemi intézkedés történhessen az ügyben, megelőzve ezáltal, hogy mások is az adott allergénről való tudomás hiányában vásároljanak.

 

A különböző ételallergiák egyre nagyobb figyelmet kapnak az élelmiszeriparban, hiszen az igény fokozódik az egyes összetevőktől mentes élelmiszerek iránt. Sokan allergiásak a gluténre, tojásra, mogyoróra, vagy például a tejre is, mint ahogy azt a te panaszod is mutatja. Az ételallergia lehet egészen enyhe, de súlyos esetben akár halált is okozhat, ezért is olyan fontos többek között az, hogy az élelmiszerek csomagolásán minden egyes összetevő pontosan fel legyen tüntetve, hiszen egy-egy hiba, hiányosság akár végzetes is lehet.

Ha bármely termék összetételének a címkével, csomagolással való összhangját illetően problémát tapasztalunk, jó, ha tudjuk, hogy az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóságnál tudunk bejelentést tenni, ami jelenleg a megyei Kormányhivatalban működő Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály. A fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során megvizsgálja, hogy az adott élelmiszer összetételére vonatkozóan megtévesztik-e a fogyasztót, mivel esetedben ennek gyanúja merül fel. A megtévesztést kijelenteni nem tudjuk, mivel az ennek megállapításáról való döntés a hatóság jogkörébe tartozik, ezért azt csak valószínűsíthetjük. Amennyiben viszont a hatóság megállapítja, hogy a vállalkozás jogsértést követett el, akkor annak megfelelő szankciót alkalmaz.

Abban az estben, ha a hatósági eljáráson túl a vállalkozástól szeretnél valamiféle kárpótlást, akkor a lakóhelyed szerint illetékes Békéltető Testület alternatív vitarendezési eljárása, valamint a polgári peres eljárás megindításának lehetőségei állnak nyitva előtted.

A Békéltető Testületről, valamint eljárásáról, annak kezdeményezéséről az alábbi linkre kattintva olvashatsz bővebben:

https://bekeltetes.hu

Végül, de nem utolsósorban szeretnénk felhívni a figyelmed arra is, hogy a vállalkozás panaszkezelési, ügyfélszolgálati mechanizmusának hiányára tekintettel is panaszt tehetsz a fogyasztóvédelmi hatóságnál.

 

Bízunk benne, hogy válaszunkkal a segítségedre lehettünk.

 

Üdvözlettel:

Panaszakadémia

Hozzászólok